Projektek

A Zapland egy digitális-fizikai hibrid felület a gyerekek oktatására az energia témakörében, mely a legtermészetesebb és legintuitívabb módon tanít, a játékon keresztül.

Hogyan motiváljuk játékosan a városlakókat, hogy élhetőbbé tegyék városukat? A konferencia a hangsúlyt a játékosításra (gamification) és az élhető városra (Smart City) fekteti. 

A 2013 októberében alapított OuiShare Budapest célja  az együttműködésen alapuló gazdaság befogadásának előremozdítása különböző szakmai eseményeken, találkozókon és workshop-okon keresztül.

A közösségi kertészkedés hosszú múltra tekint vissza szerte a világon, de az utóbbi néhány évben újra felelevenítésre került a városi környezetben. A Kortárs Építészeti Központ 2010 óta vállal aktív szerepet a budapesti közösségi kertészkedés mozgalmának fokozásában.

A “100 szóban Budapest” az első gyakorlati projekt, amit a Mindspace tudatosan illesztettett a Smart City Budapestbe. 

A Ciclovia egy spanyol kifejezés a bicikliútra, jelentése állandó kerékpárút vagy bizonyos utcák lezárása a gépjármű forgalomtól a kerékpárosok és a gyalogosok javára. 

A Bridge Budapest egy non-profit szervezet, amit egy csapatnyi magyar vállalkozó alapított azért, hogy a globálisan használt termékek és a rohamosan fejlődő vállalkozások mentén fejlesszék világunkat és munkahelyeket teremtsenek.

Különleges útmutató a 8 és 13 év közötti gyerekeknek a kultúrAktív Egyesület szerkesztésében.
A pesti zsidónegyed gyerekeknek a Tiéd a város könyvsorozat része.

Egy helyi fiatalok által készített térkép nem-helyieknek, klisék nélkül, szívből.

Az Újirány Csoport 2000 óta létezik. Akkor a Millenáris Park tervezésére alakult, de az óta számos más város felújítási projektben vett részt, melyek során igyekezett mind az önkormányzatok, mind a helyi lakosok igényeit figyelembe venni.

Oldalak