100 szóban Budapest

A Mindspace az alapítása óta folyamatosan elkötelezettnek érzi magát az intelligens és élhető város témaköre iránt. Milyen lehet egy olyan városban élni, ahol az emberek figyelnek egymásra és a környezetre, ahol könnyű eljutni A-ból B-be és ahol a városlakók egy aktív és visszaható társadalmat alkotnak. A Mindspace több alkalommal boncolgatta a témát, játszott és tanított a Duna parton, hétfő esténként beszélgetéseket tartott és elkezdte összegyűjteni azokat a projekteket és szervezeteket, amiknek ugyanaz a célja: Budapestet egy még élhetőbb várossá alakítani. Amikor felvetődött a „Santiago en 100 Palabras” budapesti, azaz a “100 szóban Budapest” megszervezése, nem is volt kérdéses. Kapcsolatok kiépítése, a networking fontos vonása a Smart City Budapestnek, éppen ezért választotta a Mindspace is a június 27-ét kezdésnek, csakúgy mint Mexikó város szervezői, így az európai és a közép-amerikai 100 szóban verseny egy időben indulhat.

A “100 szóban Budapest” az első gyakorlati projekt, amit a Mindspace tudatosan illesztettett a Smart City Budapestbe. A csapatot mindig is érdekelték a nyitott, aktív és reflektív közösségekre épülő élhető és okos városok. Másnéven a Smart City Smart People pillére. Mint mindig, rajta vagyunk a kezdeményezéseken és az üzenetünk terjesztésében: Budapest egy nagyszerű város. Városlakók! Csak írjatok, mi intézzük a többit.

A projekt a chilei Plgaio által 2000 óta szervezett pályázat magyar verziója. Jelentkezhetsz egy maximum 100 szavas történettel, ami valamiféle módon Budapesthez köthető. A projekt éppannyira szép, mint egyszerű: mit jelent a város a lakói számára? Milyen történeteik, emlékekeik, érzelmeik és benyomásaik  vannak a városról, annak tereiről, történéseiről és a benne élőkről? Kizárólag 100 szóban. Évente ezernyi történet kerül beküldésre a chilei felhívásra. A nyertes történeteket profi művészek illusztrálják és kiállításra kerülnek a köztereken, busz megállókban, a parkokban, a képeslapokon és mindenfelé a városban.

A magyar projekt nem csupán a Budapestiekhez szól, hanem azokhoz is, akik az ország más részeiben élnek vagy azokhoz a magyarokhoz is akik éppen külföldön.

A történeteket a www.100szobanbudapest.hu web oldalon vagy postán küldhetik meg a jelentkezők.

Kapcsolódó hírek

Immár 4. alkalommal 100 szóban Budapest, a város ami egy nyitott könyv, csak körbe kell nézni és már is olvasol a sorok közt. 

A Mindspace nonprofit szervezet a chilei Plagio csapattal együttműködve elhozta Budapestre a 100 szóban a városodról akciót.